Parizer a hűtőben

„Állok a hűtő előtt és nézem a polcokat. Egyetlen hűtő van a lakásban. A két alsó polcról szabadon választhatok, de a felső kettő tiltott terület, ahhoz én nem nyúlhatok. Szigorúan tilos! Azt az apámnak ítélte a bíróság.

Ott csak az ő dolgai lehetnek. Apámé a lakás, amiben lakunk, anyám pedig megkapott minket, gyerekeket. Mindenről lemondott, csakhogy nála lehessünk.

A válás kimondása után azonban semmi nem változott látványosan. Összességében annyi, hogy a 67 négyzetméteres lakásban megjelentek a tiltott zónák, ahova mi nem léphetünk be. Ezek apám felségterületei. Elköltözni nem tudunk, mert nincs miből és hová. Így maradtunk egy fedél alatt. Apám mégis csak rendes, mert nem tett bennünket az utcára.

Állok a hűtő előtt és összefut a nyál a számban: sonka! De a tiltott zónában van. Imádom, de drága, anyámnak nem telik rá. Eljátszom a gondolattal: mi lenne, ha ennék belőle? Nem merek. Akkor apám dühös lesz. Nem szeretném, ha megint veszekednének anyámmal. Nem szeretném, ha el kellene költöznünk. Így hát marad a parizer. Pedig azt már unom, mindig az van. De legalább nekünk van.

A suliban az egyik osztálytársamnak elváltak a szülei és ők nem tudtak egy fedél alatt maradni, így mindenki ment a maga dolgára, a gyerekek pedig a nevelőintézetbe. Nekik sokkal rosszabb.

Nekünk van fedél a fejünk felett és parizer a hűtőben. Mégiscsak jó dolgunk van, csak a szabályokat kell betartani. A szabályok fontos dolgok. Fontosabbak, mint mi.”